Stella másnap
reggel, végre kipihenten kelt fel. Sosem aludt még ilyen jól, hiszen a londoni
élet kissé zsúfolt és fárasztó. Csodás érzés végre pihenni és semmit nem tenni,
bár ebben Freya áll az élen! Ő egy igazi lustaság.
A lány széthúzta a függönyöket, kinyitotta az
ablakot, hogy napfényt és friss levegőt engedhessen be szobájába. Telefonján a
helyi rádió reggeli műsorát hallgatta, mikor ismerős dallamok csapták meg
fülét. Máris szebbé tette napjának kezdetét, halk dúdolással és csípőringással
élvezte a dal minden egyes részletét. A szöveg, az ének, a gitárok, a dob,
remekül hangzottak együtt, de eközben másra is koncentrált.
A blogjának
folytatása jutott eszébe, hiszen oly régen tett már fel friss bejegyzést így
összekészítve laptopját tette le ágyára. A szekrényéhez lépkedve tárta ki,
hiszen az este folyamán nyugodtan és csendben kipakolhatott, bár pár régi
ruháját még ugyan úgy ott találta. A meleg idő miatt felvette kedvenc ruháját
és hozzá egy kényelmes tornacipőt. Telefonját, gépét kezébe véve sietett ki
szobájából egyenesen a hátsókertbe, hogy az éppen most észben tartott dolgokat
leírhassa, megfogalmazhassa, de mint mindig valaki megzavarta.
- Stella. -
Szólalt meg egy édesen csengő hangocska melynek tulajdonosa egy szeretni való
kislány, aki kissé fáradt még. Kócos haj, álmos tekintett, a kezében
szorongatott plüssmackó. Imádni való látvány. A lány mosolyogva figyelte
kishúgát miközben a kérdést várta. - Hova mész?
- Kimegyek a
kertbe, hogy nyugodtan tudjak alkotni, ha kellek, kint megtalálsz. - Egy mosoly
kíséretében lépett ki a hátsó ajtón. Megszokott helyére a hintaágyba ülve
nyitotta fel gépét majd állt neki az alkotásnak, amit már hosszú idők óta nem
igazán tett. Az örökös rohanás, a stressz, a munka és még sok más dolog
terhelte. Nehezen, de mindent megoldott, mégis időhiányba szenvedett.
Percekkel később, mikor már az egész ház fent
volt gondolta ideje lesz csatlakozni a többiekhez, de mégis valami
visszatartotta. Egy hang ütötte meg fülét, ami csak annyit jelentett, üzenete
érkezett. Telefonját kezébe véve nyitott meg a villogó modult és olvadta el a
sorokat.
"Drága Stella
Ha gondolod és nem
félsz tőlem, akkor találkozhatnánk szombat este az Operaháznál. Nem igazán volt
alkalmunk jobban megismerni egymást illetve találkozni és nem is érzem
helyesnek. Szeretnék egy újabb találkozót veled és ígérem, nem fogok cetliket
hagyni, mert nem érek rá.
L."
A sorokat olvasva meglepődött, hogy ez a
titokzatos alak kedves üzenetekkel vagy virággal halmozza el. Kíváncsi volt,
hogy ki lehet az valójában és a levelet is többször elolvasva jött rá arra,
hogy egy fiatal fiúról lehet szó. Nem éppen a felnőttekhez illő üzenet
formájába ír, inkább a tinédzserkornak megfelelően, de amiben, teljes mértékben
biztos volt, vonzódott hozzá és ezt tagadni sem tudja. Utálta, hogy ennyire
kimutatja az érzéseit, nem kell mindenről tudnia mindenkinek.
Összepakolva igyekezett vissza a házba,
ahonnan hangos beszélgetés illetve a televízión a zenecsatorna üvölt.
Elmosolyodott, hiszen minden hétvégén, reggelente ez ment. A szülők vidáman
beszélgetik az aznapi teendőket, míg a lányok álmosan sétálnak ki és ülnek a
kanapéra, de percekkel később már együtt tombolnak dalra. Hiányzott neki az
otthoni élet, a bolondos mindennapok és most boldog volt, ismét részese lehet.
A szobájába lepakolva minden felesleges dolgot sietett vissza, közben kishúga
feltartotta.
- Segítened kell! - Rángatta nővére
szoknyáját, miközben szépen kérte. Stell bólintva a mondatra fogta meg Rosie
kezét és sétáltak be a kislány szobájába. Az ágyra ülve várta, mi is az, amihez
szükséges a segítsége. Rose eltűnt egy pillanatra a szekrénybe, majd teljes
pompában lépett ki onnan. Stella teljesen el volt ájulva, hogy kishúga milyen
csodásan fest abban a ruhában, de le volt maradva, hova készül, hogy így ki
kell öltözni? - Szerinted ez jó lesz estére? - Tette fel kérdését. Megszólalni
sem tudott, hiszen fogalma sem volt miről is beszél.
- Nem értelek. Hova mész, hogy ki kell
öltöznöd? - Értetlenül ült ott.
- Hát nem olvastad a leveled? - Kikerekedett
szemekkel ismét kérdéssel válaszolt. Stell nemlegesen megrázta fejét és várt,
hogy mi is fog ebből kisülni. - Freya olvasott egy levelet, melyben hivatalos
vagytok egy vacsorára. Gondoltam elviszel. - A mosoly azonnal eltűnt az
arcáról, hiszen a reményei most foszlottak szerte.
- Tudom, hogy beleélted magad, de van egy kis
elintézni való dolgom a kedves barátnőmmel. De ezt még megbeszéljük, rendben? –
Ölelte szorosan magához, majd egy puszi után távozott. Gyors tempóban
igyekezett át egyik szobából a másikba, majd az ajtón berontva támadta le
Freya-t. – Már megint miért mástól kell megtudnom dolgokat? Miért nem lehet
nekem elmondani ezeket? – Jogosan volt felháborodva. Eléggé nehezen, de
sikeresen megnyugodott mindenki és megbeszéltek mindent. Mint kiderült, tényleg
egy vacsorára hivatalosak, de akitől, vagyis akiktől a levél érkezett nem adott
meg nevet, nem tudták, hogy kik az illetők, de tetszett ez a titokzatosság.
A nap további részében a tengerparton élvezték
a meleg napsugarat, a hűsítő vizet. Remek kikapcsolódás volt számukra, még
gondolkozniuk sem igazán volt idejük, se kedvük. Játék, móka, kacagás volt
minden pillanat! Remekül szórakoztak, de mikor már fáradoztak ideje volt
hazaindulniuk. A cuccaikat összepakolva célozták meg még előtte a fagyizót,
hiszen a kis Rosie-nak meg lett ígérve. Stella örömmel vállalta el a hűsítők
megvásárlását, mosolyogva állt be a sorba. Kiválasztotta a kívánt ízeket majd
mikor indult volna vissza egy váratlan személybe ütközött. Meglepetten és kissé
megrémülve fordult a fiú felé.
- Sajnálom, tényleg nagyon sajnálom! - Stell
egyszerűen nem tudta, hogy mit is mondjon így bőségesen sajnálkozni kezdett.
Mikor az ismeretlen személy megfordult, nem, igazán mert a szemébe nézni,
hiszen a figyelmetlensége miatt történt egy kis baleset.
- Stella? - Amint nevét meghallotta felkapta
fejét és egy igen ismerős alak állt előtte. Elgondolkodott azon, hogy vajon
honnan is, de hosszadalmas visszaemlékez során sem sikerült rájönnie. Nem akart
bunkónak tűnni, de mivel az itteni iskolai éveit igyekezett elfelejteni, a
nagyját sikeresen ki is törölte
- Ne haragudj, de honnan ismerjük egymást? -
Sokkal hülyébben hallatszott, mint, ahogy azt a fejében végiggondolta. Kínos
volt a helyzet.
- Nem emlékszel? - Nemlegesen rázta meg fejét.
- Egy suliba jártunk, osztálytársak voltunk. Tudod, a vicces gyerek az
osztályból... - Magyarázta miközben mutogatni kezdett. Ezekből a mozdulatokból
és a beszédstílusból kiindulva kezdett valami rémleni neki. Hangosan koppant
valami a fejében mikor rájött, hogy ki is áll vele szembe.
- Patrick?
- Igen. - Mosolyogva reagált, hogy a lány
elsőre rájött ki is ő valójában. A beszélgetést és a régi idők felidézését már
a lány családjához csatlakozva folytatták és jókat nevettek egy-két
csínytevésen, amit elkövettek „fiatalkorukban”. A szülők végül hazamentek, míg
a lányokat Patrick boldogította. A hülyeség határtalan, de a srác szinte semmit
sem változott, ugyan olyan szórakoztató és gyerekes maradt.
Az időre pillantva tekintettek össze a lányok,
hiszen már késésben vannak, mivel a meghívó ma estére szól. Miután elköszöntek
egymástól sietősebb tempóban loholtak egyenesen haza, de nem szó nélkül.
- Ez a srác egy igen idegesítő egyéniség. –
Jelentette ki Freya nemtetszését. Sosem voltak neki szimpatikusak az ilyen emberek
és ezt hangosan ki is nyilvánította.
- Most miért mondod ezt? – Stell nem értette mi
baja lehet barátnőjének.
- Tudod, az a vigyor nem éppen tetszik. Hogyan
tudtál te egy ilyen sráccal egy osztályba járni? Én már régen megöltem volna. –
Tényleg nem tetszett neki ez a fiú és ezt valahogy érezte is Stella, de nem
törődve vele hagyta, hogy kitombolja magát a mellett sétáló személy. Nem akart
beleavatkozni a dolgokba, hiszen nem találkoznak vele többet, vagy az élet lesz
olyan szemét, hogy Freya életét megkeseríti ez a személy…
---------------------------------------------------------------------------------
Tudom, hogy megkésve, de igyekeztem minél hamarabb felenni. Sajnos ismét közbejött csak egy-két dolog, ami általában mindig is. Mindent próbálok úgy intézni, hogy időben fent legyen minden, de ha ezentúl is ilyen lesz, akkor szintén probléma akadt. De nem fárasztalak benneteket ezzel. Remélem tetszett a rész!
Ölel benneteket, I.Heni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése